A kereket oldó károkozó krónikái

Idén kiemelt témává vált a büntetés-végrehajtási bírók munkája. Évek óta „virágzik a börtönbiznisz”, de az állam végrehajtási szervezete megálljt parancsolna a kert pompázásának. A fogvatartottak kérelmeikkel bombázzák az állami szerveket, a bv. bírók pedig hivatásukból fakadóan döntenek az ügyekben – egyelőre a hatályos jogszabályok alapján. Ki nyer a végén: az alapjogok vagy az állami költségvetés? Kezdődjék az ütközet!

A bv. bíró kifejezés hallatán valószínűleg sokan elgondolkoznak azon, hogy ez vajon pontosan mit is takar, miben más egy „normál” bírónál. Átlagember nem találkozik velük, csak azok a kiválasztottak, akik a büntetés-végrehajtás bűvkörébe kerültek.

Ha a bíróságok szervezeti felépítéséről szeretnénk tájékozódni, elsőként a Bszi.-t kell szemügyre venni, de ez csupán egyetlen helyen említi őket. Részletesebb szabályokat csak a Bv. törvényben találunk. Ez a törvény – már csak azért is, mert jogágspecifikusan ezzel a területtel foglalkozik – tüzetesebben leírja a bv. bíró és a segítségére létrehozandó bv. csoport feladatait. Az erre a területre kerülő bírákat az adott törvényszék elnöke jelöli ki, értelemszerűen sokszor büntető ügyszakba tartozó bírák közül, de akár közigazgatási ügyszakos is ide kerülhet.

A feladatkörük szerteágazó: döntenek például a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának megváltoztatásáról, enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásáról, feltételes szabadságra bocsátás kizárásáról vagy annak engedélyezéséről – és ezzel csak néhányat soroltam fel a törvény hosszadalmas szabályai közül. Ami viszont egyértelműen közös az említett hatáskörökben: ha egy személyt valamely büntetésre ítél egy büntetőbíróság, jó eséllyel a végrehajtás során találkozik még egy bíróval, akinek a döntéseitől akár a személyi szabadsága is függhet.

És ha már a szabadságnál tartunk, ezért is fontos az, hogy ezekben a döntésekben bíró legyen a főszereplő, hiszen alapjog-korlátozásról van szó. Köztudott, hogy az Alaptörvény minden ember alapvető jogainak tiszteletben tartását biztosítja, így a fogvatartottakét is.

Noha az általuk elkövetett bűncselekmény miatt egyes alapjogaik korlátozást szenvednek, más jogaikat attól még továbbra is tiszteletben kell tartania az államnak.

És mely más hivatás képviselője lenne erre a nehéz feladatra őrangyalként jobban alkalmas, mint a független bírói testület egy tagja?

De kanyarodjunk vissza kicsit a bv. bírók feladataihoz – mint az elején említettem, ők ítélik meg a kártalanítást is az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményekből eredő sérelem orvoslására. Vagyis a börtönszlengben csak „heringpénz”-ként emlegetett összegek kifizetésének alapjául szolgáló döntéseket ezek a bírók hozzák meg, sajnos tömegesen, hiszen a börtönkörülmények nem tudnak olyan gyorsan változni, ha pedig a feltételek teljesülnek, miért is ne kapna mindegyik kérelmet benyújtó elítélt kártalanítást? Amennyiben viszont ennek a léte gond, nem biztos, hogy az alapjogi érvekkel alátámasztott, nemzetközileg is elvárt szabályozást kéne megváltoztatni, hanem inkább a jogintézmény gyakori alkalmazhatóságára okot adó tényeket kéne felszámolni – és a jelek szerint ennek is kellene még az idén megtörténnie, erre a későbbiekben még visszatérek. Bár, ha már a szabályozások változtatásánál tartunk, akár a szabadságvesztés-túlsúlyos büntetőpolitikával és ítélkezési gyakorlattal is foglalkozhatnánk.

Talán sokan hallottak már a 2015-ös Varga és mások Magyarország elleni, EJEB előtt lezajlott ügyben született pilot ítéletről, mellyel a kiadása évében itt már foglalkoztunk részletesen. Ekkor állapították meg, hogy országunkban rendszerszintű probléma a börtönökben történő elhelyezés minősége, és ennek folyományaként került módosításra a Bv. tv., valamint alkotta meg a törvényhozó a kártalanítás intézményét, és helyezte a bv. bíró által ellátandó hatáskörök közé.

A nemzeti szabályozás előnye, hogy az EJEB által korábban megítélt összegek sokkal nagyobb érvágást jelentettek az állami büdzsé számára, mint a hazai viszonylatban megállapítottak. Így főként magyar kezekben marad a döntés: a rab először panaszt nyújt be a bv. intézet vezetője felé, majd bv. bíró járhat el a kérdésben; és csak ezen belső, hatékonynak tekintett jogorvoslat után lehet az EJEB-hez fordulni.

Sajnos az elmúlt években lezajlott bővítések – a váci, kiskunhalasi, solti és egyéb objektumokban – ellenére is bőségesen alkalmazásra kerül a jogintézmény. A börtönprojektek fontolva haladása azóta sem eredményezte a túlzsúfolt állapot megszűnését,

az utóbbi pár évben végbement 20% körüli csökkenést kéne még egyszer produkálni ahhoz, hogy a teljes igénybevétel alá csökkenjen a fogvatartotti létszám.

A túltelítettség mint a börtönügy nagy problémája már egy korábbi cikkünkben is említésre került.

Azonban nem csupán az élettér mérete számít a kártalanítás megítélésekor, egyéb tényezők fennállása is sokszor a bírói mérlegelés tárgya – ilyenek a szellőztetés, világítás, fűtés, nem elkülönített illemhely (ezek mind az elhelyezési körülmények közé értendők), illetve adott esetben a fogvatartott szellemi, fizikai állapota is.

Emellett lehet még arról is beszélni, hogy a megítélt összegből le kell vonni az esetleges polgári jogi igényt, gyermektartásdíjat, a bűncselekménnyel kapcsolatban megállapított kártérítés és sérelemdíj összegét – tehát a valós sérelmet szenvedett fogvatartott a végén akár semmit sem kap kézhez. Ez a törvényi rendelkezés viszont elősegíti azt, hogy akár a sértettek is hamarabb a pénzükhöz jussanak, vagyis az igazságügyi miniszter Országgyűlés előtt elhangzott azon kijelentése, hogy a szabályozás nem helyezi kellően előtérbe az áldozatok igényeit, nem teljesen helytálló.

Az áldozatok igényérvényesítéséről szóló érvelés egyébként sem semlegesíti a rabok körülményeinek jogsértő voltát: ahogy számukra az emberi méltósághoz megfelelő bánásmód jár, úgy illeti meg az áldozatokat is az esetlegesen megítélt kártérítés vagy sérelemdíj, melyeket a Bv. tv. alapján el is kell juttatni a részükre. Ha az a jogpolitikai szándék, hogy a sértettek már egyébként létező, az eljárás és a végrehajtás során is nevesített jogaikat erősítsék, azt azok szélesítésével tehetik meg (pl. tájékoztatáshoz való jog, részvételi jog, a személyi védelem lehetőségeinek növelése); ugyanis lehet úgy egyesek jogait növelni, hogy másokét ezzel párhuzamosan nem feltétlenül csorbítjuk.

Végül alkotmányjogi szempontból vizsgálva a történéseket: a független igazságszolgáltatás súlyos ütést kap, ha a végrehajtó hatalom minden további nélkül felfüggeszti a bírói hatalom döntéseinek végrehajtását. A Bszi. alapján a bíróság határozata mindenkire kötelező, és ha a „mindenkit” a legtágabban definiáljuk, és a hatalommegosztás által nevesített hatalmi ágakra is használjuk, ez ugyanúgy vonatkozik a végrehajtás tisztségviselőire és szerveire is, mint az átlag állampolgárra.

Erre azóta a Kormány képviselői is rájöttek, és az igazságügyi miniszter törvénymódosító javaslatot nyújtott be, mely elfogadásra is került az Országgyűlés egy február végi ülésnapján. Ennek tartalma alapján már inkorporálásra került a Bv. tv.-be a pénz landolási helyének meghatározása, valamint a június 15-ig tartó kifizetési felfüggesztés, ezeken kívül pedig nemzeti konzultációt fognak tartani még idén május közepéig egy új szabályozási rendszer kidolgozása érdekében.

Mindemellett a Kormánynak szeptember végéig biztosítania kell, hogy a bv. intézetek átlagos kihasználtsága ne haladja meg a teljes kihasználtságot

– vagyis törvényi szintre emelkedett a Kormány cselekvési kötelezettsége, mellyel már évek óta adós volt a fogvatartottak és a köz felé is.

Azonban be kell látnunk, hogy hiába a felfüggesztés, a bírósági ítéletekben megítélt összegeket visszamenőlegesen nem vehetik el azok jogosultjaitól, még ha a jövőre nézve meg is változtatják a szabályozást – vagy ha igen, akkor már csorbult jogállami keretekről beszélünk. Bár felmerül a kérdés, hogy akkor miért is volt szükség a moratóriumra, mert így majd az év második felében áramlik ki egyszerre tetemes összeg az államháztartásból.

Összességében szem előtt kell tartanunk, hogy amikor a kártalanításokat véleményezzük, akkor alapjogokról, jogszabályokról és bírók munkájáról mondunk kritikát – amely tevékenység természetes, sőt szükséges hozzávalója egy demokratikus államnak, hiszen csak folyamatos párbeszéd által alakítható ki a lehetséges világok legjobbika –, de mindig fontos átgondolni, hogy ezt milyen értékek mentén tesszük.

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Irodalomjegyzék

A képek forrása itt és itt.

  1. Magyarország Alaptörvénye
  2. 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról (Bszi.)
  3. 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról (Bv. tv.)
  4. 2020. évi IV. törvény a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről
  5. https://www.kormany.hu/hu/igazsagugyi-miniszterium/hirek/varga-judit-a-kormany-celja-a-bortonbiznisz-megallitasa
  6. https://bv.gov.hu/hu/ferohelybovites
  7. Börtönstatisztikai szemle 2019/1. (elérhető: https://bv.gov.hu/sites/default/files/Bortonstatisztikai_Szemle_0910.pdf)
  8. Kúria Büntető Kollégium Joggyakorlat-elemző csoport: A büntetés-végrehajtási bírói gyakorlat, különös tekintettel a reintegrációs őrizetre (Összefoglaló vélemény) Budapest, 2018. (elérhető: https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/osszefoglalo_velemeny_8.pdf)
  9. https://www.jogiforum.hu/hirek/40349
  10. https://www.jogiforum.hu/hirek/41449
  11. https://arsboni.hu/embertelen-fogvatartasi-korulmenyek-a-magyar-bortonokben/
  12. https://arsboni.hu/a-hazai-bortonugy-problematikaja/

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.