A hazai börtönügy problematikája

Mindenkinek a fejében megfogalmazódik egy általános kép a bűnözőkről, a börtönökről, a börtönök feladatáról. Az általános büntetőpolitikai hozzáállás jelenleg a hétköznapi ember gondolataiban az, hogy „aki bűnöző az maradjon is ott, ahol van”. Ezzel az elgondolással nehéz egyről a kettőre jutni. Az elmondottakból kitűnik, hogy az emberek gondolataiban az jelenik meg, hogy a börtön egy olyan hely, ahova bekerülnek emberek és ott egy bizonyos ideig vannak majd, és ha letelik a kiszabott büntetés, ismét szabadok lehetnek.

De vajon tényleg ez a börtön? Szigorúan lecsupaszítva a gondolatmenetet, a börtön az, ahol egy nagy lakat alatt csupa rossz ember van egy helyen?

A válasz korántsem ilyen egyszerű. A büntetés végrehajtási intézeteknek számos feladata van, amelyek a nyilvánosság számára nem szembetűnőek. A börtönlátogatásból szerzett személyes tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy azok az emberek, akik ezekben az intézményekben dolgoznak – néma hősökként – tevékenykednek nap mint nap azért, hogy a bent lévőket bent tartsák és tegyenek azért, hogy a fogvatartottak szabadulásuk után el tudjanak indulni és megszerezni azt a címkét, aminek nem kevesebb mondanivalója van mint: a társadalom számára hasznosnak lenni. A gyakorlatban ahhoz, hogy valaki a szó szoros értelmében megjavuljon, amíg eljut idáig, az rengeteg tennivalóval jár. Ezt segítik elő a börtönben különböző programok, melyek a rendezett társadalmi élethez szükséges ismereteket hivatottak átadni. A börtönökben lehetőség van továbbá oktatásra, szakmai képzésben való részvételre, amely végén a résztvevők a szakmában való jártasságról és alkalmasságról ugyanolyan igazolást kapnak, mintha a börtön falain kívül szerezték volna meg. Az említetteken kívül a rabok számára rendelkezésre áll börtönpszichológus, aki egyrészt a mentális egészségért felel, másrészt a munkája során a fogvatartottak szellemi fejlődését is segíti. Ezenfelül rengeteg lehetőség áll még rendelkezésre ezen célok elérésére. Ha viszont minden ilyen szép, és ennyi lehetőségük van a raboknak, akkor mi a probléma?

Az első és leginkább kritikus jellegű probléma a börtönök telítettségi szintje.

A 2018-as év börtönügyi statisztikája alapján közel 18.000 fogvatartott van Magyarországon, ennek 93%-a férfi. A fogvatartottak száma a 2017-es évre vetítve 129%-os túltelítettséget mutat, tehát a rendelkezésre álló férőhelyeken harmadával többen vannak büntetés-végrehajtási intézetben, mint amennyi az optimálisan elvárt. Hogyan oldható meg az elhelyezésük? A 2010-es évektől a törvényi háttér megváltozásával közel 3000 elítélt került büntetés-végrehajtási intézetbe. Ezt az intenzív növekedést az intézmények nem tudták ilyen ütemben követni, ebből adódóan a rendelkezésre álló hely nem, vagy csak minimálisan tudott növekedni, ami elégtelen volt a helyzet megfelelő kezelésére. E tény következményeként jött létre az a fogalom, amit a börtönszlengben „heringpénznek” neveznek.

Az Európai Emberi Jogi Egyezményben és az Alaptörvényben is szabályozott embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmából levezethető követelmény, hogy a többszemélyes zárkában fogvatartottak részére biztosított élet-, illetve mozgástérnek minden esetben elérje azt a minimális mértéket, amely elhelyezésüket az emberi méltóságuk sérelme nélkül biztosítja a büntetés-végrehajtási intézetben.[1] „Heringpénz” (kártérítés) akkor jár, ha a rab a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordul a túlzsúfolt cellákban való elhelyezés miatt. Magyarországon ezek az elítéltek, akik sikeresen bírósági úton érvényesítették igényüket 5-5,1 millió forint kártérítést kaptak fejenként.[2]

Jogász vagyok, mi közöm nekem a szoftverekhez?

Szerintünk nagyon is sok! Az elektronikus eljárások terjedése csak egy dolog, de azt tudtad, hogy ma már egyre több iroda használ a teljesítmény mérésére is szoftvereket? Vajon hogyan állapítja meg egy ilyen program, hogy milyen ügyvédjelölt vagy? És miben tud segíteni a saját irodád hatékonyabbá tételéhez?
A jövő jogászainak ajánljuk az eddigi egyik legérdekesebbnek ígérkező témánkat!

„A zárkában vagy a lakóhelyiségben elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre hat köbméter légtér és egyéni elhelyezés esetén legalább hat, közösen elhelyezett elítéltek esetén személyenként legalább négy négyzetméter élettér jusson.”[3]A dologban az érdekesség az, hogy a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet szerint a férfi elítélteknek lehetőség szerint 3, női elítéltek esetében lehetőség szerint 3,5 négyzetméter minimális mozgástér biztosítandó. Az alkotmánybíróság a korábbi IM rendeletet nemzetközi szerződésbe és Alaptörvénybe ütközőnek minősítette[4], majd 2015. március 31-ei hatállyal megsemmisítette. A túlzsúfoltságra reagálva elindult egy 2019-ig tartó átfogó börtönépítési program. Az elképzelés még 2016-ban kezdett kibontakozni, akkor 6000 új férőhelyről és 2500 fős büntetés-végrehajtó létszám bővülésről szóltak az elképzelések, melyet 100 milliárd forintból kívántak megvalósítani.[5] A közbeszerzési hatóság kiadványa alapján az elsőként tervezett egyenként 500 férőhelyet biztosító intézet felépítése a közbeszerzési eljárás meghiúsulása miatt nem valósul meg sem Ózdon, sem Kemecsén, sem Csengeren, sem pedig Hevesen.[6]

A további négy potenciális hellyel is financiális problémák vetődtek fel.

Az egyetlen pozitívum a történetben eddig Komádiban látszik megvalósulni, ahol 2017-höz képest 2019-re tolták ki a teljesítést. Ezen információkból látszik, hogy a hazai börtönépítés nem éli éppen aranykorát, ami továbbra is nehézségeket problémát és még több kártérítést jelenthet a raboknak.

A túlzsúfoltság okán fennálló probléma mellett a másik nehézség – amivel, itt kiemelném, nem csak a hazai igazságszolgáltatásnak akadnak kellemetlen helyzetei – a büntetés-végrehajtási intézeteknek kell megküzdeni, az a visszaesési ráta, és annak a gondolatnak a megjelenése, hogy a reintegráció vagy a helyes útra terelés nem megfelelő. A börtönstatisztikai szemle 2018-as száma alapján a releváns statisztika az alábbiak szerint alakul[7]:

A táblázatból kiolvasható, hogy 40% körül van a visszaesők száma, azaz tíz szabadult rab közül több mint négy valószínűleg ismét valamelyik büntetés-végrehajtási intézménybe fog kerülni.

Számos – fentebb már említett – lehetőség áll az elítéltek rendelkezésére annak érdekében, hogy a szabadulásuk után tisztességes életet kezdhessenek. Sajnos azonban nincsen átfogó megoldás, amit sematizálva rászabhatnánk mindenkire, hogy „megjavítsuk”, mivel alapvetően minden ember más és más.

A börtönlátogatás alkalmával nyilvánvalóvá vált számomra, hogy hiába az oktatás, hiába a nevelés a célok, vágyak, értékek kialakítása, ha az elítélt ugyanabba a környezetbe tér vissza, ahonnan bekerült, ahol legtöbbször a körülmények nem változnak meg, sőt már az is nagy szó, ha nem „képezték„ azaz romlottak tovább a bent eltöltött idő alatt. A bűnismétlést elősegítő környezetbe való visszatérés számos akadályt rejt magában, így példának okáért a család, a baráti társaság, a könnyen szerezhető pénz kísértése etc.  Alapvetően arra megoldást találni, hogy egy amúgy is „számkivetett” személy – akit a társadalom megbélyegzett, és ezáltal a munkafeltételei vagy lehetőségei jelentősen romlottak – ne legyen az idő szűke és a létfeltétel megteremtéséhez szükséges anyagi eszközök szorításának áldozata, hiszen ilyenkor kerülnek elő azok a dolgok, melyek nagy valószínűséggel a korábbi helyzetébe juttatnák vissza.

A gondolatmenetet itt zárva véleményem szerint a hazai börtönügy másik nagy problémája az, hogy az állam nem képes a börtönben/fegyházban/fogházban töltött idő után olyan támogatást vagy ellenőrzést nyújtani, amivel garantálható, hogy a frissen szabadult nem lesz a jövőben a társadalomra veszélyes. Amíg a hazai börtönpolitika nem szentel nagyobb hangsúlyt arra, hogy ne csak a prevencióra, hanem a társadalomba való visszaintegrációra is megfelelő hangsúlyt és anyagi erőt, pénzt fektessen, hogy átfogóbban segítse a bűnismétlés fennállásának a leszorítását, addig a probléma nem fog megoldódni.

Kelemen Péter

Források

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS