„A mi generációnk, ha bajba került, még többet dolgozott” – Interjú dr. Jean Kornéllal

Egy időben festőművész szeretett volna lenni, végül mégis az ügyvédi pályát választotta. Jelölti munkáját egy panelház tizedik emeletén kezdte, ma a város egyik legnagyobb ügyvédi irodájának a vezetője. Dr. Jean Kornéllal, az Ecovis új irodavezető partnerével beszélgettünk egyetemi emlékekről, átalakuló szakmáról és még sok minden másról.

Különleges vezetéknevének van-e valamilyen külföldi vonatkozása?

A Dunántúlról származom, több pontján is élt a családunk, de gyermekkorom kedvenc színhelye egyértelműen Sárvár volt. Nincsenek jogász gyökereim, édesapám egy állatorvos família leszármazottja volt. Családi örökségemet tekintve nem vagyunk egy tősgyökeres magyar család, a franciától az oroszon keresztül a szlovákig többféle náció is képviselteti magát a családfámban. Az üknagyapám francia volt, a dédnagymamám meg orosz, de én teljes mértékben magyarnak vallom magam.

Miért a jogi egyetemet választotta annak idején? Mindig jogásznak készült, vagy voltak más pályák is, amelyek szóba kerültek?

Alapvetően humán beállítottságú vagyok, ezért viszonylag gyorsan, a gimnáziumi évek derekán megfogalmazódott bennem, hogy jogászi pályára szeretnék lépni, annak ellenére, hogy ennek nem igazán voltak gyökerei a családon belül. Ez egy viszonylag határozott elképzelés volt részemről, mindössze egy apró megingásom volt, amikor röviddel a felvételi határidő előtt kitaláltam, hogy én mégis inkább festőművész szeretnék lenni, de – ennyi év távlatából azt mondhatom – szerencsére a szüleim ész érvekkel végül lebeszéltek. Az egyetemi évek alatt viszonylag gyorsan, már a második évben megfogalmazódott bennem, hogy a jogon belül hogyan képzelem el a pályámat. Hamar megérett bennem, hogy semmi mást nem tudok igazán elképzelni, mint hogy ügyvédként építsem fel az életpályámat, ami a rendszerváltást követő években talán nem is volt olyan nagy csoda.

Az egyetem alatt már dolgozott. A munka mennyire volt összeegyeztethető a tanulmányokkal, okozott-e nehézséget?

Akkoriban még nem kredit rendszerű képzésben tanultunk az egyetemen. Voltak kötelező tantárgyak, hozzá kötelező gyakorlatok, valamint néhány választható gyakorlati tantárgy, de ezek nem jelentettek olyan napi szintű elfoglaltságot, amitől ne lehetett volna egyéb elfoglaltságba kezdeni. Egy évfolyamtársammal közösen vállaltunk ügyvédbojtári munkát az 1. számú Ügyvédi Irodánál, amit ma gyakornoki munkának neveznénk. Amikor az egyikünknek órája volt az egyetemen, a másik ment dolgozni. Figyelembe véve, hogy akkoriban milyen tudással és tapasztalattal lehetett pénzt keresni ügyvédként, sok olyan gyakorlati dolgot el tudtunk sajátítani az egyetemi éveink alatt is, amivel aztán jelentős előnybe kerülhettünk a többiekkel szemben a diploma megszerzését követően.

Volt olyan oktató az egyetemi éveiből, aki nagy hatást gyakorolt Önre?

Két neves tanáromról mindenképpen meg kell emlékezzek. Az egyik Vékás Lajos professzor úr, aki akkoriban a Polgári Jogi tanszék vezetője volt. Bevallom, a gimnáziumi évek után rám szakadt nagy szabadság hatására szorgalmi időszakban viszonylag ritkán jártam be az egyetemre, de az ő társasági joggal kapcsolatos előadásait mindössze egyszer mulasztottam el, szakmai tudása nagyon nagy hatással volt rám. A másik tanárom, akit  feltétlenül meg kell említsek, annak ellenére, hogy nem büntető jogi irányba alakult a szakmai pályám gyakorló jogászként, Sinku Pál volt. Gazdasági bűncselekményekkel foglalkozott és mind szakmailag, mind emberileg példaképként szolgált számomra. A tanításhoz és a diákokhoz való hozzáállásával el tudta érni, hogy annak ellenére, hogy az ELTE-n a büntetőjog oktatása nem tartozott a legerősebb tárgyak közé, mégis presztízs kérdést csináltunk belőle, hogy tökéletesen felkészüljünk, ha hozzá mentünk vizsgálni.

A diploma megszerzése után az Ecovis elődjeként a Dr. Balogh Péter Ügyvédi Irodánál kezdett el dolgozni. Miért döntött emellett az iroda mellett? Voltak más tervei is, vagy egyből ide szeretett volna jönni dolgozni?

Dr. Balogh Péter, egykori mentorom ügyvédi irodája volt az első munkahelyem az egyetem után és talán ma már azt is kijelenthetem, hogy egyben az utolsó is. Nem ismertem korábban, de nagyon szimpatikus volt a személyisége és az általa kínált lehetőség, hogy ha beválok, a szakvizsgák után bevesz a vállalkozásába partnerként is. 1996-ban egy panelház tizedik emeletén kezdtünk, egy kétszobás lakásból kialakított irodában dolgoztunk hárman egy titkárnővel. Délutánonként én főztem a kávét, és szolgáltam ki az ügyfeleket. Péternek már akkor volt egy határozott víziója, hogy milyen ügyfelekkel és milyen ügyeken szeretne dolgozni. Már a rendszerváltás idején voltak állandó, nagyobb megbízói (biztosító, reklámcég, jelentősebb üzleti vállalkozások), és a jogterületeket tekintve is nagyon sokrétű volt, amivel foglalkozott az iroda. Nagyon imponáló volt számomra, hogy  a az ügyfélkörünk javarészt nagyobb cégek közép- és felső vezetőiből tevődött össze, így a velük való kommunikáción keresztül szocializálódhattam a szakmába. A szakvizsgák után a kezdeti ígéretnek megfelelően betársulhattam, és hamarosan megalapítottuk a mai társas ügyvédi irodát, amely öles léptekkel fejlődött az ezután következő években.

Péternél kezdett el dolgozni, most januárban pedig tőle vette át a kormánykereket. Milyen érzés egy ekkora irodát vezetni, első számú vezetővé válni?

Ahogy említettem, 2000-től alapító tagja voltam az irodánknak, és gyakorlatilag a kezdetektől fogva irodavezető-helyettesi pozíciót töltöttem be. Bár számos tapasztalatot szerezhettem az elmúlt évtizedekben, mégis teljes valójában csak a vezetés átvételét követően szembesültem a feladat nagyságával. A vezetőváltást megelőző hosszú időszakban kialakult köztem és a korábbi vezető között egy rendkívül jól működő munkamegosztás, ezt most bizony jelentős mértékben át kell gondolni, alakítani. Meg kell mondjam, ez nagyon nagy kihívás, és nem is tudnám megvalósítani egyrészt Péter, másrészt a kollégáim támogatása nélkül.

Mit lát a legnagyobb kihívásnak az új szerepben?

Ma már lehetetlen egy komoly céget fenntartani és fejleszteni anélkül, hogy a munkavállalók fiatalabb generációinak a jellegzetességeit ne vennénk figyelembe. Furcsa ezt így kimondani, de a mai pályakezdőkhöz képest az én korosztályom egy egészen más generációhoz tartozik, akiknek a rendszerváltás okozta létbizonytalanságra adott standard válasza mindig is a munka volt. Ha bajba kerültünk hát még többet dolgoztunk, számunkra ez jelentett és jelent ma is egyfajta megnyugvást Egy ilyen típusú generáció képviselőjeként jómagam is sokkal többet dolgozom, mint ami egyébként normális lenne. De változnak az idők, változik a munkaerő piac is, és most az ezzel járó kihívásoknak kell minél jobban megfelelni ahhoz, hogy az ember egy társas vállalkozással sikereket érhessen el. Mindemellett az ügyvédi szakmára talán kevésbé jellemző szakterületeket, kompetenciákat is erősíteni törekszünk, úgy mint például a marketinget, vagy akár a HR-t.  Mindig az jellemezte az irodánkat, hogy sosem hátra, hanem előre tekintettünk és megpróbáltuk felismerni, mivel tudunk a következő időszakban a versenytársaink elé kerülni. Jelenleg is folyamatosan erre törekszünk, egy nem egyszerű gazdasági környezetben és nem könnyű általános munkaerő-piaci helyzetben.

Az új irodavezető új vezetési stílust is jelent. Milyen karaktert kíván adni az Ecovisnak az elkövetkező években?

Az elmúlt húsz évben az irodánk volt vezetője nagyon jelentős üzleti sikereket ért el, komoly szellemi örökséget hagyott hátra. Ugyanakkor a váltás kapcsán komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy én milyen irányba szeretném ezt az irodát tovább fejleszteni, mivel szeretném gazdagítani ezt a fantasztikus közösséget. Mivel a specializálódásban és a professzionalitásban hiszek, szeretném a munkatársaimat arra ösztönözni, hogy hozzám hasonlóan találják meg azokat a jogterületeket, amelyekben igazán jól tudják kamatoztatni a tudásukat, személyiségüket és ezt tegyék egy olyan csapat részeként, amely azt tűzte a zászlajára, hogy az ügyvédi tevékenységet magas szintű szolgáltatásként nyújtsa az ügyfelei részére. Nálunk nem jellemző a tekintély elv, senki nem szégyell a másiktól tanulni. A mai üzleti környezetben – amint azt már a gazdasági válság is megmutatta – egy ilyen méretű ügyvédi irodának nagyon tudatos üzletfejlesztési koncepcióval kell rendelkeznie ahhoz, hogy megfelelő szakmai lehetőségeket és megélhetést tudjon kínálni az egymást követő jogász generációk számára. A mostani Y és Z generáció tagjai egészen más szemlélettel állnak hozzá az élethez és a szakmai kihívásokhoz egyaránt. Ha nem értjük meg, hogy ez a generáció miben találja meg a kihívást és a szakmai kielégülést, akkor hosszútávon nem lehetünk kellően sikeresek sem. Újra meg újra át kell alakulnunk, meg kell újulnunk, mindenféle értelemben, hogy ezeknek a kihívásoknak meg tudjunk felelni. Nem szabad félni a változástól, az új dolgoktól. Nem hiszek a magányos farkasokban, sokkal inkább abban, hogy az ügyvédi tevékenységet hatékonyan és jól akkor lehet végezni, ha egy jól szervezett, profi csapat áll az ember mögött. Ezen célok elérésének kívánom szentelni az irodavezetői tevékenységemet, kart karba öltve a munkatársaimmal.

A joghallgatóknak mit tanácsol, mik azok a készségek, amelyeket érdemes fejleszteniük az egyetemi évek alatt?

A fiamat az idén vették fel a Pázmány jogi karára, most elsőéves, így gyakorló szülőként is elgondolkodtam már azon, hogy mit is tanácsolhatnék azoknak, akik az ügyvédi pályára készülnek. Ha a saját egyetemi éveimre gondolok, nem tagadhatom, hogy nekem a túl nagy szabadság nem tett jót. Sem a szorgalmi időszakokat nem használtuk ki eléggé, sem a nyelvtanulásra nem fordítottuk kellő mennyiségű energiát. Kampányszerűen tanultunk a vizsgaidőszakokban. A mai eszemmel azt mondom, hogy bár nyilván ma is nehéz az embernek szorgalmi időszakban rávenni magát arra, hogy a minimálisan kötelező penzumhoz képest egy kicsit többet teljesítsen, de az egyetemi évek az utolsó olyan időszak az ember számára, amikor még elegendő energiát tud fordítani a későbbi karrierjét megalapozó elméleti tudás megszerzésére. Sajnos nincsenek közvetlen tapasztalataim arról, hogy ma mennyire gyakorlatias a jogászképzés, ugyanakkor azt viszont látom, hogy a frissen végzett ügyvédjelölt kollégák – tisztelet a kivételnek -, de tárgyi tudás, használható ismeretek tekintetében általában nem túl kedvező helyzetben vannak, amikor elkezdenek dolgozni. Ez nyilván nem csak a diákokon múlik. Azt tudom javasolni nekik, hogy próbáljanak a tanáraikkal konzultálva élőbb kapcsolatot teremteni a joggal már az egyetemi évek alatt is. Emellett azt tanácsolom, hogy az idegen nyelvi tudásukat amennyire csak tudják, fejlesszék, különösen az angolt, mivel ez mára már általános munkanyelvnek számít a nemzetközi nagyvállalatok világában. Ha kijönnek az egyetemről, gyakorló jogászként olyan mennyiségű új élmény, kihívás zúdul majd a nyakukba, ami mellett esélyük sem lesz arra, hogy akkor pótolják ezeket a hiányosságokat, főként, ha komolyan meg akarnak felelni a munkahelyük elvárásainak.

Szakterülete a bányajog. Hogyan került kapcsolatba ezzel a speciális területtel?

Mint mindenhez, az élethez is kell némi szerencse. Az irodánk 1999-ben elkezdett egy próbamegbízással a Wienerberger Téglaipari Zrt.-vel együttműködni. Fiatal jogászként csatlakoztam a projekthez, megtetszettünk az ottani vezetőségnek, így megszólítottak azzal, hogy ha érdekel a terület, akkor ők szívesen fektetnének pénz és energiát a gyakorlati képzésembe. Megmutatták nekem, amiért a mai napig is nagyon hálás vagyok, hogy ha valaki igazán jól akarja az ügyfelét képviselni, akkor nem csak a jogi szempontokat kell megértenie és figyelembe vennie, amikor megoldást próbál nyújtani egy problémára. Komplexebb gondolkodásmódra ösztönöztek, aminek aztán nem csak a szakmámban, hanem az élet más területein is nagy hasznát tudom venni mind a mai napig.

Sok ügye volt a pályafutása során. Melyikre a legbüszkébb?

Szakmai értelemben arra, amikor egy bányaterület termőfölddé történő rekultiválásával kapcsolatos hatósági ügyből, amely a jogi környezetet tekintve erősen kudarcra volt ítélve, a Kúria előtt elvi döntést sikerült elérnem, amely alapjaiban változtatta meg ebben a kérdésben a joggyakorlatot. Ez a hazai bányászati szektorban tevékenykedő vállalatok részére nagyon fontos döntés volt.

Térjünk át a digitalizációra. Mit gondol, az elkövetkezendő években milyen szintig megy el az automatizáció, és ennek milyen hatásai lesznek az ügyvédi munkára?

A digitalizáció az ügyvédi szakma mindennapjaiban is jelen van. Gondoljunk csak az elektronikus kapcsolattartás kötelező formáira. Persze ez a folyamat némiképpen felemás módon zajlik Magyarországon. Eltérő ütemben fejlődik a szolgáltatói és a hatósági, illetve bírósági szektor. De ez egy megállíthatatlan folyamat, aki ezt nem hajlandó elfogadni, fejlődni és fejleszteni, nagyon gyorsan lemarad. Egy másik jellemző tendencia, amely véleményem szerint megfigyelhető a környezetünkben, hogy nagyon sok terület egyre inkább standardizálódik. Tipikus kérdésekre tipikus válaszok adhatóak, ezért konzerv-megoldások születnek, amelyek nem feltétlenül igényelnek jogi szempontból individuális megközelítést. Amerikában már léteznek olyan szoftverek, melyek mesterséges intelligenciát használva néhány dollárért egyszerűbb jogi feladványokat is megoldanak, sőt akár öntanulásra is képesek. Ugyanakkor ezek a szoftverek a különleges egyedi igényeket nyilván sosem fogják tudni úgy kezelni, ahogy azt az élő munkaerő tudja, legalábbis az én életemben még egész biztosan nem. Meglátásom szerint az ügyvédi szakma is ebbe az irányba fog eltolódni, azaz az egyedi megoldásokat kimunkáló olyan szakértő jogászokra lesz egyre égetőbb szükség a jövőben, akik képesek és hajlandók a feladatok végrehajtásában is megfelelő részt vállalni. Ezért is tanácsolom azt a fiataloknak, hogy törekedjenek az egyetemi éveikben a tárgyi tudásukat minél inkább megalapozni, mivel ezzel komoly versenyelőnyre tehetnek szert már az indulásnál. Sajnos az a rossz hírem van viszont a jövő jogászgenerációja számára, hogy ezt a szerepet csak akkor tudják majd betölteni, ha az átlagot jóval meghaladó energiát fektetnek a tárgyi és gyakorlati tudásuk megszerzésébe.

Irodavezető ügyvédként hogyan tudja összeegyeztetni a rengeteg munkát a magánélettel?

Udvarias és diplomatikus választ is adhatnék erre a kérdésre, de én szeretem inkább a valóságot kitenni az asztalra. Komolyan hadilábon állok ezzel a kérdéssel, és az a tény, hogy már irodavezetőként is helyt kell állnom, szintén nem könnyíti meg az életemet. Nem igazán tudok egyensúlyt tartani, ezért nagy hibát követnék el, ha nem ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a családomnak és elsősorban is a feleségemnek, hogy képes tolerálni ezt a fajta életstílust, amit követni vagyunk kénytelenek. Ha ezt a támogatást nem kapnám meg, egészen biztosan nem tudnék ennyire eredményes lenni a szakmai munkámban sem.

A munka egyre több teret követel az ember szabadidejéből is. Mit gondol a munka világának átalakulásáról? Önök hogyan alkalmazkodnak a megváltozott igényekhez?

Ez teljes mértékben így van. Nagyon felgyorsult a munkánk. Régen időpontot kértek az ügyfelek, leveleiket postán továbbították, ügyfélfogadási idő volt, így több idő juthatott az ügyek feldolgozására. Ma szinte minden elektronikusan zajlik, ha elküldenek egy e-mailt, arra perceken belül kell, hogy megérkezzen a válasz, ez pedig folyamatosan nyomás alatt tart bennünket. Személy szerint naponta mintegy 200 e-mailt kapok, ezekből 100 szakmai kérdésről, megkeresésről szól, 50-60 a szervezetünk működtetésével kapcsolatos, a maradék meg kéretlen reklám. De hogy ezt meg tudjam ítélni, el kell hozzá olvasnom. A szakmai megkeresések számos jogterületet érintenek, hiszen egyszerre 2-300 ügyet felügyelek. Ahhoz, hogy ezt valaki professzionálisan tudja csinálni, iszonyatosan nagy gyakorlattal kell rendelkeznie. Ugyanezt a tempót egy vezető természetesen nem várhatja el a munkatársaitól. Lehetőség szerint rugalmasak vagyunk a munkavállalókkal, megfelelő munkakörnyezetet biztosítunk a számukra, bevezettük például a home office lehetőségét is. Ha pedig valakinek napközben fontos magánjellegű elfoglaltsága van, az nem feltétlenül megoldhatatlan, akkor sem, ha a munkaidőbe nyúlik bele. Cserébe viszont nem tagadom, hogy azért az átlagot meghaladó munkabírást és hasonló rugalmasságot várunk el a munkatársainktól.

Tavaly ugyanebben a szobában Balogh Péterrel készítettünk interjút. Ha körbenéz az ember az irodában, hamar kiderül milyen hobbinak hódol Péter. Önnek milyen hobbija van, és mennyi időt tud rászánni?

Bár sajnos nem lettem festőművész, a vizuális élmények iránti vágy megmaradt bennem, nagyon szeretek például fotózni . Na és persze utazni, ahol aztán keresem az izgalmas témákat, érdekes embereket, akiket megörökíthetek. Sajnos az optimálisnál kevesebb időm jut erre. A mindennapoknak a sport is elengedhetetlen része, egyrészt az irodai életmód miatt, másrészt kiváló stresszlevezető hatása miatt is. Heti rendszerességgel sportolok, leginkább futok, illetve konditerembe szoktam járni. Kerékpározni is nagyon szeretek, de azt leginkább csak hétvégén, mivel elég időigényes. Szépirodalom nélkül sem tudnám elképzelni az estéimet. Kár, hogy azt látom, egyre kevesebbet olvasnak a fiatalok. Én még a régi generáció tagja vagyok, nem tudok anélkül lefeküdni aludni, hogy ne olvasnék legalább néhány oldal szépirodalmat a napi hírek mellett.

De ha már olvasásról esett szó, hozzátennék még egy gondolatot az írásról is így a beszélgetésünk végén. Kollégáimmal 2,5 éve indítottuk el a Jogadó Blogot, ami a napi szakmai munka mellett ugyan plusz feladatot jelent mindannyiunknak, de kitűnő eszköz is a közérthető megfogalmazás és az ismeretterjesztő stílus elsajátítására, gyakorlására. A blogolásban fiatal ügyvédjelöltjeink kiváló cikkekkel vesznek részt, és úgy látom, ezt a saját szakértői profiljuk kialakításában is hasznosnak tartják. Már az Arsboni felületén is van saját rovatunk. Tehát csak bátorítani tudom a jelenlegi diákokat és pályakezdőket, hogy használják okosan szakmai fejlődésükhöz a digitális világ lehetőségeit.