Az automatikus kiegészítés jogi szabályozása, avagy álmodnak-e a keresőmotorok személyiségi jogi jogsértésekkel?

Az egyik legnagyobb technológiai vállalat, a Google számos bírósági eljárás alanya volt már, amivel akaratán kívül hozzájárult például az adatvédelmi jog vagy a versenyjog fejlesztéséhez. Jelen írás a Google keresőmotor egyik eleméhez kapcsolódó bírói gyakorlat bemutatásával arra mutatna rá, hogy nem minden jogsértésért felelős kizárólag „a barátunk”.

A tárhely- és tartalomszolgáltatók mellett a keresőmotor-szolgáltatók is ún. közvetítő szolgáltatónak minősülnek. Közülük a legnépszerűbb, egyben legfejlettebb is az amerikai Google, amely az infokommunikációs jogi szabályozás „kísérleti nyula” egyben „állatorvosi lova”. Számos esetben marasztalták el különböző okokból kifolyólag bíróságok, tevékenységének „eredménye” például a felejtéshez való jog, vagy épp a vállalat felelősségét megállapító határozatok az automatikus kiegészítések tartalmáért.

A begépelt keresési parancsok alapján ahhoz kapcsolódó találatokat jelenít meg. Ezeket egy keresőmotor a világhálón fellelhető információk közötti böngészést könnyíti meg azzal, hogy a keresőmezőbe találati listába rendezi a honlap felületén és a keresőmezőben is.
Egy újabb funkciója az ún. autocomplete, amely magyarul automatikus kiegészítésnek fordítható.^[1] Ennek célja a keresést gyorsabbá tenni, lényege, hogy a beírt kifejezés mellé olyan további szavakat illeszt, melyek gyakran fordultak elő a keresett információval együtt, más felhasználók keresései alapján. Azonban néhány személy a neve mellé társított kiegészítéssel annyira elégedetlen volt, hogy emiatt bírósághoz fordult.

Az ítélkező bíráknak az alábbi kérdésekre kellett választ adnia: Lehet-e a keresőmotorok találati listáját szólásnak tekinteni? Ha igen, megállapítható-e az automatikus kiegészítés tartalmáért a szolgáltató felelőssége?

Bár az Amerikai Egyesült Államok egyik tagállami bírósága már 2003-ban kimondta, hogy a Google találati listája „szólásnak” minősül, és a keresőmotor-szolgáltató a találatok listába rendezésével „véleményt nyilvánít”, az automatikus kiegészítések tartalmáért elsőként Európában marasztalták el a céget.[2] Annak ellenére történt mindez, hogy az Európai Unió területén uralkodó, ún. közvetítőelmélet szerint a keresőmotor üzemeltetője csak megjeleníti a felhasználók által keresett tartalmakat, azokért nem felelős. ^[3] A szolgáltatók széleskörű mentességét a 31/2000 EK – irányelv 14. cikke rögzítette, ez a szabályozás volt érvényben a cikkben bemutatott jogesetek időpontjában.[4]

Fentiek alapján a keresőmotorok működése, például az automatikus kiegészítés nem tekinthető szólásnak, véleménynyilvánításnak, szemben az amerikai bírói gyakorlattal. Így bár nem illeti meg jogi védelem, de felelősségre sem (lenne) vonható miatta a szolgáltató.

Az első esetben Bettina Wulff, Németország volt köztársasági elnökének, Christian Wulffnak a felesége jóhírnév- és becsületsértőnek találta a Google automatikus kiegészítési javaslatait, mikor neve után az „escort” és a „prostituált” kifejezések jelentek meg. A cég képviselője hiába állította, hogy az ügy tárgyalását megelőzően már enyhébb kiegészítéseket ajánl az algoritmus (például a tetoválást), a német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság kötelezte a vállalatot, hogy törölje a sérelmezett szókapcsolatokat találatai közül.^[5]

Ezt követte az R.S. vs. Google Inc. ügy, szintúgy Németországban.

A tényállás szerint az ismert üzletember kíváncsiságból „rákeresett magára” a Google-ön,
de az algoritmus által javasoltakban nem volt sok köszönet. A „csalás” és a „szcientológia” kifejezés az illetőt annyira felbosszantotta, hogy pert indított a szolgáltató ellen 2010-ben.

R.S. személyiségi jogainak, valamint vállalkozása jóhírnevének megsértése miatt kérte
az illetékes bíróságtól, tiltsa meg a Google-nek, hogy az általa kifogásolt két kifejezést javasolja neve után. A bíróság elsőfokon elmarasztalta a Google-t, ám az nem teljesítette az ítéletben foglaltakat, fellebbezése pedig a kölni regionális másodfokú bíróság előtt sikeres volt. Az ügy a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elé került, aki ítéletében megállapította a személyiségi jogi jogsértést, amelyért álláspontja szerint a Google közvetlenül felelős.

A testület szerint a kiegészítések valótlan tartalma miatt a felperes személyiségi joga előnyt élvez az alperes vállalat szólásszabadsághoz való jogával szemben. Fontos körülmény, hogy a bíróság érvelésével kivonta a Google-t a 31/2000 EK- irányelv 14. cikke által biztosított mentesség alól.^[6] A határozat indokolása szerint a Google felelősségének alapja, hogy az automatikus kiegészítés már nemcsak információ közvetítése, ahhoz hozzáférés biztosítása harmadik személyek részére, az algoritmus az ajánlással új szókapcsolatokat hozott létre. Továbbá a Google megfelelő intézkedéseket hozhatott volna a kifogásolt kifejezések ajánlásának megelőzésére.^[7]

Az alábbiakban kifejtem, miért nem értek egyet a német bírói gyakorlatban megjelent nézetekkel az automatikus kiegészítésről és a keresőmotor-szolgáltatók ahhoz kapcsolódó felelősségéről.

Az automatikus kiegészítő funkció a felhasználók által korábban, több alkalommal keresett szavak közül ajánl néhányat, népszerűségük alapján sorrendbe állítva őket.

Az esetleges személyiségi jogot sértő találatok nem az algoritmus, különösen nem az azt készítő szolgáltató általi közlések, hanem a keresőmotor szolgáltatását igénybe vevő felhasználóktól származó kifejezések.

Ehhez kapcsolódó állításom, hogy nemcsak a szolgáltató, hanem a felhasználók sem nyilvánítanak véleményt a keresési találatok közé beírt szavakkal, legyenek azok bármilyen tartalmúak. Amennyiben feltesz egy kérdést valaki – hiszen tulajdonképpen ez történik kereséskor egy online szolgáltatás útján –, hogy a világhálón megjelent információkból választ kapjon rá, az nem lehet egyben véleménynyilvánítás is. „Rákérdezhetek” arra, hogy prostituált-e a volt köztársasági elnök felesége, vagy csaló-e az ismert üzletember, és „kaphatok rá választ”, amely lehet személyiségi jogot sértő, például egy fórumon, ahol az említetteket szidják és az idézett jelzőkkel illetik. Ám maga a keresés nem tartalmaz véleményt, bár lehet következtetni belőle a felhasználó nézeteire a keresett személlyel kapcsolatban. Továbbá az erre a „kérdésre” kapott találatok sem a keresőmotor – szolgáltató véleményét tükrözik, hanem egyes weboldalakon más internethasználó magánszemélyekét.

Ezeket a közléseket csak megjeleníti a szolgáltató, illetve, ha többször beírták már a keresőmezőbe a részüket képező kifejezéseket, az automatikus kiegészítő funkció is.

Amennyiben elfogadjuk a német bírói gyakorlatban kialakult elméletet, és
a szolgáltatót tesszük felelőssé az automatikus kiegészítő funkció, a találati lista tartalmáért, akadályba ütközünk. A jogsértést ugyanis a bemutatott jogesetekben az automatikus kiegészítő funkció működése idézte elő a határozatok szerint.

Míg a technológiai innovációban élen járó USA-ban a jogelmélet már foglalkozik a robotok, önvezető autók felelősségi kérdéseivel, egyes nézetek a dolgok és személyek közötti új kategória létrehozását támogatják a tulajdonképpen önálló cselekvésre, tanulásra képes gépek számára, a kontinentális jogtudomány – élükön épp német szaktekintélyekkel – ragaszkodik a természetes személyek kizárólagos felelősségéhez.^[8]

Ebből következne, hogy az algoritmus által javasolt kiegészítések tartalmáért nem lehetne a keresőmotor-szolgáltatót bíróság elé idézni, mivel ő csak az ehhez szükséges programot fejlesztette ki, és nem tápláltak bele dolgozói semmilyen személyiségi jogot sértő kifejezést.

Az automatikus kiegészítés pedig nem tud elkövetni jogsértést. Egyfelől a jogtudomány szerint dolog mivoltából fakadóan, másrészt amiatt, mert ha véleményt is javasol a felhasználónak, az nem a sajátja, hanem más magánszemélyeké.

Vagyis a fent bemutatott R.S. vs. Google Inc. ügyben a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság a keresőmotor-szolgáltatót elmarasztaló döntésével a tényállás releváns technológiai ismérveinek, illetve a szolgáltatókra vonatkozó közvetítőelméletnek mondott ellent. Már csak ezen érdekes megoldásai miatt is jelentős az ügyben született ítélet.

Összefoglalva véleményem, úgy gondolom, egy mások általi kifejezésekből népszerűségük alapján válogató algoritmus nem képes jogsértés elkövetésére, hiszen csak javaslatot tesz, melyet a kereső személynek nem is kell elfogadnia.

Ennek a funkciónak a működéséért a keresőmotor-szolgáltató nem vonható felelősségre, mivel nem tápláltak be alkalmazottai sértő kifejezéseket a szolgáltatás találati listájába, azok nem tőle származnak, hanem felhasználóitól. Előnyösebb lenne például kötelezni a szolgáltatót a program módosítására, hogy az ne javasoljon bizonyos szavakat a felhasználóknak még akkor sem, ha nagy mennyiségű keresés érkezne rá.

Ami talán legfontosabb ellenérvem az automatikus kiegészítésért való szolgáltatói felelősség ellen, hogy ezen javaslatok nem tekinthetőek közlésnek.

Ha pedig ezen állításom elfogadjuk, ne induljon eljárás egy online szolgáltatás személyiségi jogot sértő „véleménynyilvánítása” miatt, amely ráadásként más felhasználóktól származik.

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!