A közel egy évtizedet felölelő tárgyalássorozatot követően az ENSZ tagállamai sikeresen megállapodtak az államhatárokon kívül eső vizek védelmét szolgáló egyezmény szövegéről.
Változtatni kell, ha jó, ha nem hajó
Az ENSZ Közgyűlése még 2017-ben határozott arról, hogy összehívja a Tengeri biodiverzitásról szóló kormányközi konferenciát, melynek ötödik és egyben utolsó ülésszakán, 2023. március 4-én megállapodtak a Nyílt Tengerek Védelméről Szóló Egyezmény (Marine Biodiversity of Areas Beyond National Jurisdiction, röviden BBNJ) szövegéről. Több, mint 40 évvel ezelőtt, 1982-ben írták alá az ENSZ tengerjogi egyezményét, amely létrehozta az ún. nyílt tenger területet. A nyílt tenger az egyezmény értelmében nyitva áll minden állam előtt, azok a nyílt tenger szabadságait, így többek között a halászatot, a hajózást, valamint a kutatást az egyezmény és a nemzetközi jog más szabályai által megállapított feltételek szerint gyakorolhatják. Az államok ilyen jellegű joggyakorlása egyes védett tengeri területeken állami ellenőrzés alá esik.
A védett területeket az óceánok olyan részei képezik, ahol a környezetet károsító tevékenységeket, így akár a területre való belépést is korlátozzák. Ilyen területeket alapvetően az államok hozhatnak létre, azonban jelenleg ez a folyamat a bonyolult jogi keretek miatt meglehetősen nehéz. Annak ellenére azonban, hogy a világ óceánjainak kétharmada nyílt tengeri területnek minősül, ezen vizeknek csupán az 1 %-a áll ilyen ellenőrzés alatt.
A nyílt tengerek túlnyomó többségén élő tengeri élővilágot így az éghajlatváltozás, a túlhalászás, a hajóforgalom, valamint egyéb, az emberi tevékenység által okozott terhelés fenyegeti. Ugyan a világ óceánjai több trillió dolláros világgazdaságot támogatnak és emberek milliárdjainak nyújtanak élelmezésbiztonságot és munkahelyet, meglehetősen sok idő telt el mire a nemzetek érdemi megállapodásra jutottak a tengerek biológiai sokféleségének megőrzése és fenntartható használata.
Az Egyezmény által kezelendő problémák
Miroslav Lajčák, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke a tengeri biodiverzitás fenntartható használatáról szóló kormányközi konferencián megnyitó beszédében kiemelte, hogy a multilateralizmus rendkívül fontos a tengeri biodiverzitás védelmének biztosításában. Mint sok más területen, a közös hangot a jelen helyzetben sem könnyű megtalálni a nemzetek között. Vegyük példaként az egyik legmegosztóbb, a Nyílt Tengeri Egyezmény által kezelendő problémát, amely abból fakad, hogy jelenleg csak a „gazdagabb” nemzetek élvezhetik a mélytengeri kutatásokból eredő hasznokat és előnyöket, hiszen ők rendelkeznek az ezekhez szükséges forrásokkal és finanszírozással. A szűkösebb anyagi forrásokkal rendelkező nemzetek azonban azt szeretnék elérni, hogy az így szerzett előnyök egyenlően oszoljanak el mindenki között. A helyzet komplikáltságát pedig csak tovább fokozza, hogy a felmerülő problémák rendkívül sokrétűek, ezért különböző ágazatok, tudósok és jogi szakértők véleményét is ki kell kérni.
A megfelelő szabályozásra már egy ideje nagy szükség volt. A tengerek és óceánok biodiverzitása nemcsak a Föld oxigénjének egyharmadát termeli, hanem az egész Föld ökoszisztémájának fenntartása szempontjából is kulcsfontosságú. Azonban ezekre a vizekre túlságosan nagy nyomás nehezedik. Egyes esetekben elérték, vagy már meg is haladták teherbíró képességük határát. A Nyílt Tengeri Egyezmény hiányában fennállt volna annak a veszélye, hogy a pusztulásnak egy olyan romboló ciklusa indul meg, amelynek következtében az óceánok nem lettek volna képesek tovább biztosítani a világ számára a belőlük eredő létfontosságú javakat.
A probléma kezelésére vonatkozó tervek és az elérendő célok meghatározása az évek során egyre jobban konkretizálódott, így a Nyílt Tengeri Egyezményt is ezen célkitűzések figyelembevételével alkották meg. Az egyik kiemelendő cél az úgynevezett “30 by 30” fogadalom, amely az ENSZ biodiverzitásról szóló 2022-es (COP15) konferenciáján meghatározott célok és célkitűzések eléréséhez is létfontosságú, és többek között a tengeri és partmenti területek 30 százalékának 2030-ig megvalósított hatékony védelmére irányul.
Hogyan kezeli ezeket a problémákat az Egyezmény?
A Nyílt Tengeri Egyezmény most elfogadott tervezete meghatározza a tengeri genetikai erőforrásokhoz való hozzáférést és azok felhasználására vonatkozó szabályokat. A kijelölt védett területeken féken tartja a halászat mértékét, valamint a hajózási útvonalak kialakítását is szigorúbban szabályozza. Az olyan feltáró tevékenységeket is korlátozza, mint a mélytengeri bányászat, amely során 200 méterrel a felszín alatt, vagy annál mélyebb tengerfenékből ásványi anyagokat termelnek ki, mivel a környezetvédelmi csoportok aggodalmukat fejezték ki, hogy a bányászati tevékenységek károsítják egyes fajok élettereit, zajszennyezést okozhatnak, és mérgezőek lehetnek a tengeri élővilágra nézve. A védelem alatt álló területeken mindezen tevékenységek továbbra is folytathatóak lesznek, de csak abban az esetben, ha azok összhangban vannak a természetvédelmi célkitűzésekkel, azaz nem károsítják a tengeri élővilágot.
Az új megállapodás nem hoz létre automatikusan védett területeket a nyílt tengeren, létrehoz azonban egy olyan mechanizmust, amely lehetővé teszi ilyen területek kijelölését az államok számára oly módon, hogy azok először javaslatot tesznek a védendő területekre, amelyekről aztán szavaznak.
Bár az Egyezményt 60 tagállamnak kell ratifikálnia mielőtt hatályba lép, az mindenképpen bíztató, hogy 193 tagállam küldöttei félretették geopolitikai nézeteltéréseiket, hogy együtt dolgozzanak a tengerek védelme érdekében. Ugyan még tengernyi teendő áll az államok előtt, de megnyugodhatunk, hogy jó irányba halad ez a csónak.
Ez a cikk az Arsboni 2023. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.
Források
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
