Összetett kirakó – földön és íróasztalnál

A magyar mezőgazdasági üzemi szabályozás máig egy sok szempontból tisztázatlan jogterület. A 2010-es választásokat követően a kormányzat egyértelmű és prioritást élvező céljai közt említette az agrártárgyú szabályozások teljeskörű törvényi rendezését, amelynek már több fontos lépcsőfokát megvalósították. 

Az Alaptörvény P) cikkébe is belefoglalták a természeti erőforrások védelmének, fenntartásának és hosszútávú megőrzésének kötelességet, valamint a termőföldek és erdők tulajdonjogának, valamint a mezőgazdasági üzemek szabályozásénak sarkalatos jellegét. Miután 2013-ban megalkották a földforgalmi törvényt, a következő lépésnek egy átfogó üzemszabályozást szerettek volna megalkotni.

Azonban ennek a hézagmentes szabályozási struktúráját még mindig nem sikerült a földtulajdoni, illetve földhasználati alapokról áthelyezni a már Nyugat-Európában komoly múltra visszavezethető mezőgazdasági üzemi alapokra. Utóbbi azt jelenti nagyvonalakban, hogy mind a jogi fogalmak, mind a kereskedelmi és egyéb forgalom, mind az adó- és támogatási rendszer tárgyát maga a mezőgazdasági üzem, mint egység képezi. 

Mit is takar a mezőgazdasági üzem fogalma?

Erre két kísérlet is született, az első 2014-ben, a második – komolyabb érdemi eltérések nélkül- 2016-ban, azonban egyik törvénytervezetet sem sikerült hatályos szabályozássá alkotni. A kudarc ellenére nem ment hiába a belefektetett munka, ugyanis több fontos kérdésre, problémára derült fény, illetve több fogalmat igyekeztek tisztázni, többek között a mezőgazdasági üzem fogalmát.

„Mezőgazdasági üzem „a mezőgazdasági termelő által mező és erdőgazdasági tevékenység folytatása érdekében működtetett, gazdasági egységet alkotó, a művelési egységen belül egy, vagy több termelőegységben lévő, illetve hasznosított mező- és erdőgazdasági földek; a mező- és erdőgazdasági tevékenységet szolgáló vagy ahhoz szükséges, a művelés alól kivett ingatlanok; az üzemi állatállomány; az ezekhez tartozó berendezések, felszerelési tárgyak, munkaeszközök, valamint a felsoroltakhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok szervezeti alapegysége, amit a közös gazdálkodási célokra rendelt termelési tényezők összekapcsolása gazdálkodási és vagyoni forgalmi egységként jelenít meg.”(T/12840.) 

A hatályos joganyagban a földforgalmi törvény kínál számunkra definíciót: „az azonos céllal működtetett mezőgazdasági termelési tényezők (föld, mezőgazdasági felszerelés, egyéb vagyonelemek) szervezeti alapegysége, amely a gazdasági összetartozás révén gazdálkodási alapegység is”.

A két fogalmat összevetve koncepcionális különbség  az, hogy nem minősül vagyoni forgalmi egységnek ma Magyarországon a mezőgazdasági üzem. A gyakorlatban problémát okozhat, ugyanis annak érdekében, hogy hosszútávra tervezhető, több szempontból is fenntartható, fejlesztésre alkalmas legyen egy üzem, a kereteket úgy kell kialakítani, hogy biztosítsuk az egységként való kezelést.

A vagyoni egység azt is takarná többet közt, hogy a mezőgazdasági üzem jogalanyisággal bír, valamint jelentkezik a tagokétól elkülönült vagyonnal. Ez a magyar szabályozásban az esetek többségében nem lehetséges, csak akkor, ha valamilyen polgári jogi értelemben jogi személynek minősül,  gazdasági társaságként működik (például Kft, Bt). A forgalomban a legtöbb mezőgazdasági üzemnek (családi gazdaságoknak) csak az egyes vagyonelemei kerülnek, külön-külön, például egy adott földterületet adnak haszonbérletbe, elidegenítenek egy gépet. 

Az öröklésjogi szabályok esetén már előtérbe kerülhet az egységesség. Ugyanis a polgári törvénykönyv szabályai alapján le lehet mondani a mezőgazdasági földről oly módon, hogy egyben lemond az örökös a földekhez tartozó berendezésekről, állatállományról, felszerelési tárgyakról, munkaeszközökről. Tehát az öröklési jogban mint dologösszesség jelenik meg az agrárüzem. (Dologösszesség a több különálló, de azonos gyakorlati vagy gazdasági célra rendelt dolog összefoglalása oly módon, hogy azok a forgalomban, mint egység szerepeljenek.)

Eszmei vezérfonal a jövőre nézve

A jogrendszer más területein, így a haszonbérleti szerződések, tulajdonátruházások esetén is célravezető lenne a rendelkezéseket kialakítani hasonló módon. A már említett törvényjavaslatok fejezetei a létesítésről, az üzemméretekről és üzemek számáról, az élők közötti forgalomról és öröklésről, valamint a megszűnésről szóltak. Tartalmilag a törvénytervezetek koncepciójában érvényesült az egységes elv a mezőgazdasági üzemek elidegenítése körében is. Külön vizsgálták azokat az eseteket, amikor az egész üzemet, és amikor az üzemhez tartozó földeket vagy egyéb úgynevezett leltári tárgyakat idegenítenének el. Az európai uniós joggal összhangban arra is módot kívántak adni, hogy akár földtulajdonnal, akár a nélkül lehessen elidegeníteni az üzemet. Ez Nyugat-Európában bevett gyakorlat, az üzemek tulajdonosainak ugyanis nem szükséges  tulajdonjoggal rendelkezni a földterületeken, elégséges a gyakorlatban a kiszámítható haszonbérleti vagy más jogcímen való használati környezet. Megjegyzendő, hogy ez a felfogás az utóbbi évtizedekben hazánkban is kezd elfogadottá válni, a mezőgazdasággal foglalkozó társadalmi réteg már nem ódzkodik a tulajdontól eltérő jogcímen való földhasználattól, amelyet a KSH adatai is igazolnak, a mezőgazdasági területek tekintetében azt figyelhetjük meg, a  földhasználati jogcímek szerint a bérelt területek aránya hasonló, sőt kissé magasabb, mint a saját tulajdonú területeké. (lsd. Agrárcenzus)

Összegzés

A fentiekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jogalkotók szeme előtt lebeg a kérdéskör már lassan egy évtizede, azonban a fontosabb (vagy legalábbis gyorsabb reagálást igénylő) tárgykörök miatt a perifériára szorult a mezőgazdasági üzemszabályozás rendezése. A részleges eredmények üdvözlendőek, azonban szélesebb körben szabályozó jogalkotási termékekre lenne szükség. A családi gazdaságokról szóló törvény megalkotása jelentős mérföldkőnek tekinthető, hiszen az általa megalkotott rendszer körvonalazza az üzemek egyes típusait, amely típusoknak összehasonlítása megér egy külön, átfogó kutatást. 

Azonban azt kell látnunk, a mezőgazdasági üzemek köre ennél sokkal tágabb kört foglal magába a gyakorlatban, amelynek szükséges lenne átlátható és egységes jogszabályi hátteret biztosítani a jövőben.

A következő pár évben nagy eséllyel várhatunk kézzel fogható eredményeket további, szorosan vagy kevésbé szorosan kapcsolódó részterületeken, illetve számíthatunk akár egy mérföldkövet jelentő struktúrai rendezésre. Akár olyan irányba orientálódva, hogy a vagyoni forgalmi ügyletekben való megítélése változzon a mezőgazdasági üzemeknek. 

A bonyolult kirakós évtizedek múltán kezd összeállni, a kerete elkészült, azonban a belső darabkáit még keressük.

Ez a cikk az Arsboni 2022. őszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források: