Az a gondolat, hogy a szavazófülke függönyét ne csak a körzeti általános iskolában, hanem virtuálisan saját otthonainkban is behúzhassuk többnyire legfeljebb viccként, vagy sci-fibe illő kuruzslásként van elkönyvelve. Sok szempontból nem alaptalanok a kételyek, ennek ellenére az online választás, annak számos kiaknázatlan lehetősége miatt nem is annyira valóságtól elrugaszkodott, mint amilyennek első hallásra tűnhet. Most különösen a COVID-19 hatásai miatt érdemes lehet leporolni ezt a régi-új ötletet.
Az internetes ikszelés eddig Észtországban aratta a legnagyobb sikert: minden arra jogosult észt online is gyakorolhatja aktív választójogát az i-Voting nevű rendszeren keresztül, csupán egy – akár digitális – személyi igazolvány segítségével, aminek népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a 2019-s parlamenti választásokon a résztvevők 43,7%-a szavazott ilyen módon. Az észt sikersztorin kívül kisebb lelkesedéssel ugyan, de máshol is megjelent ugyanezen szavazási forma: a külföldön tartózkodó svájciak is szavazhatnak interneten keresztül, de voltak hasonló, főleg alkalmi és helyi szintű próbálkozások Ausztráliában, Finnországban, az Egyesült Államokban és Franciaországban is.
Tény azonban, hogy a fentiek csupán üdítő kivételek a szavazólapok és az utcákon tolongó választópolgárok végeláthatatlan sorában, korántsem beszélhetünk tehát széleskörű gyakorlatról. Ennek fő oka, hogy a virtuális voksolásra is a hagyományos választáshoz fűződő eljárási garanciák és alapelvek vonatkoznak, az online térben azonban sokkal nehezebb azokat biztosítani.
Az online választás kockázatai
A szavazás formájától független alkotmányos alapvetés a szavazás titkossága. Míg ez napjaink rendszerében – a fülkében való elbújás és a boríték urnába helyezésének emelkedett, már-már szakrális mozzanatai által – szemmel látható minden választópolgár számára, addig egy virtuálisan leadott szavazat esetén kétséges lehet, hogy mennyire bízhatunk a visszakövethetetlenségben.
Ezen kívül a választási eljárásba vetett közbizalmat csorbíthatja az is, ha a kiberbiztonság nem éri el a megfelelő szintet. Márpedig, ha külföldi hackerek döntik el a választások eredményét, akkor valóban jobb lett volna a papírnál és a ceruzánál maradni. Még Észtországban is fel-fel vetődnek kételyek a rendszer biztonságát illetően, egy 2014-s kutatás például az i-Voting rendszer számos biztonsági hibájára hívta fel a figyelmet. A választások meghackelhetőségének elméleti lehetőségét az akkori észt kormány is elismerte, ugyanakkor tagadta, hogy az a gyakorlatban kivitelezhető lenne.
Noha az észt rendszer azóta is nagy népszerűségnek örvend, az internetes szavazás legnagyobb aggálya mégis az, hogy ha a megvalósítási mód átláthatatlan és nem elég biztonságos, az a választásba vetett bizalmat, így az eredmények legitimációját is alááshatja.
Ezt húzza alá az a német, szövetségi választásokon használt elektronikus rendszerrel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés, mely kimondta, hogy a választási folyamat egésze a nyilvánosság által, technikai szakértelem nélkül ellenőrizhető kell legyen, erre pedig az akkor használt rendszer nem volt alkalmas, ezért annak alkalmazása alkotmányellenes.
Nem gyakran fogalmazódik meg kérdés, ami a programozóknak és alkotmányjogászoknak egyaránt fejtörést okoz, azonban az, hogy a titkosság és biztonság követelményei hogyan egyeztethetők össze a köz általi ellenőrizhetőséggel egyértelműen ilyen. Mivel a teljes kiberbiztonsághoz és a szavazatok visszakövethetetlenségéhez elengedhetetlenek a komplex elektronikus rendszerek, erősen kérdéses, hogy létezhet-e egyáltalán olyan megoldás, ami mindezen feltételek mellett maradéktalanul garantálja a választások választóközönség általi teljes átláthatóságát. Ennek elvi lehetőségét a német alkotmánybíróság a fent idézett döntésében fenntartotta, ám valójában a döntés óta Németországban nem történt kísérlet az offline szavazófülkékből való kitörésre.
Technikai szőrszálhasogatásnak tűnhet továbbá, de annál fontosabb szempont, hogy az online választás óhatatlan velejáróival, a félrecsúszott szavazatokkal és a kényszer alatt, vagy más nevében született voksokkal is számoljon a jogalkotó. Az észt megoldás szerint a választók akárhányszor újra próbálkozhatnak: minden újabb szavazat felülírja a régebbieket, ilyen módon igyekeznek garantálni, hogy az online választók akarata valóban kifejeződhessen. Amennyiben valakit mégsem sikerült meggyőzni a digitális rendszerről, az természetesen továbbra is szavazhat személyesen.
Az online választás kiaknázatlan lehetőségei
Mindazonáltal, ha a fenti aggályokat sikerül eloszlatni egy megfelelő rendszer kiépítésével, esély mutatkozik a technológiában rejlő előnyök kamatoztatására is. Azon túl, hogy az online szavazás idő- és költséghatékonyabb, sokkal könnyebben is hozzáférhető. Ez nemcsak az urnához való eljutásban akadályozott és külföldi szavazók számára jelenthet nagy könnyebbséget, hanem azon társadalmi rétegeket is szavazásra ösztökélheti, akik a politikával egyébként nem ápolnak szoros kapcsolatot.
Naivitás lenne azt állítani, hogy az internetes szavazás lenne a csodaszer a politikai apátia ellen, azonban kétségtelenül egy jelentős motiváló tényező lehetne, ahogy azt a 2020. márciusában tartott bajor helyhatósági választások tanulságai is sugallják. Bajorországban a választás második fordulójában a koronavírus járvány tetőzése miatt kizárólag postai úton lehetett szavazni: ezen kényelmes megoldás fényében talán nem véletlen, hogy a részvételi arány a korábbiakhoz képest a járvány közepette is képes volt emelkedni.
Egy virginiai levélszavazat borítéka
Hasonlóra enged következtetni az idei amerikai elnökválasztás is. A koronavírus járvány hozadéka, hogy egyszerűsített feltételek mellett lehetett a választás napja előtt levélben szavazni, amely lehetőséggel a választást megelőzően nagyjából 95 millió állampolgár élt. A választáson korán résztvevők látványos száma különösen annak fényében ad okot bizakodásra, hogy a 2016-os elnökválasztáson összesen 137 millió regisztrált szavazat érkezett; a végső részvételi arány tehát minden bizonnyal Amerikában is emelkedni fog.
A bajor és amerikai példa azonban kivételesnek mondható: megkerülhetetlen, hogy a koronavírus hatására túlzás nélkül a fél világ (de legalábbis 73 ország) arra kényszerült, hogy választást, vagy népszavazást halasszon el a járványhelyzet miatt. Az, hogy a járvány ilyen jelentős akadály elé állította az egyik legalapvetőbb állampolgári jog gyakorlását precedens nélküli helyzetet teremtett szerte a világon, amire a legtöbb választási iroda nem volt felkészülve.
Ilyen esetekben, amikor a demokratikus hatalomgyakorlás jól bevált formája ekkora kockázatot jelent, kapóra jöhet a választások online lebonyolításának lehetősége.
Annak ellenére, hogy amikor a népszuverenitás gondolata Rousseau és társai fejében megfogalmazódott, valószínűleg másképp képzelték annak megvalósulását, a jövőre való tekintettel mégis érdemes lehet megfontolni azt a kérdést, hogy egy konvencionális szavazást ellehetetlenítő, vagy legalábbis jelentősen megnehezítő katasztrófa esetén mennyivel van előnyösebb helyzetben a világ offline-demokráciáihoz képest Észtország.
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
