Összedőlő dominósor – miért lépnek ki az államok az Energia Charta Egyezményből? – II. rész

Az Energia Charta Egyezmény tagállamai jelenleg is tárgyalásokat folytatnak az egyezmény modernizációjáról annak érdekében, hogy az megfeleljen a jelenkor kihívásainak. Ennek ellenére a témában korábban megjelent cikkünk óta a kilépő országok listájához csatlakozott Németország, Szlovénia és Luxemburg is. Az egyezmény választottbírósági klauzuláját továbbra is számos bírálat éri, amely többek között az Energia Charta Egyezmény és a Párizsi Megállapodás között húzódó éles ellentétből adódik. Az Energia Charta Egyezmény „sunset klauzulája” azonban még az egyezmény megszűnése esetén is számos kérdést vet fel, hiszen érvényesülésével az egyezmény rendelkezései – így annak vitarendezési klauzulája is – további 20 évig hatályban maradnak.  

Bővebben az Energia Charta Egyezményről

Az Energia Charta Egyezmény (ECT), ahogyan korábban kifejtésre került,[1] egy multilaterális megállapodás, amelynek specifikus szabályozási körében a határon átnyúló energiabiztonság és energiahatékonyság növelése áll. Ennek elősegítése érdekében az ECT az energiaszektor valamennyi aspektusát érinti. Rendelkezik a kereskedelmi vonatkozású befektetési intézkedésekről, a kialakított versenyről, az energetikai anyagok és termékek tranzitjáról, valamint a technológiaátadásról. Amellett, hogy összehangolja a tagországok energiapiacának működését, tiszteletben tartja azoknak szuverenitását az energiaforrások felett. Ez azt jelenti, hogy az államok fenntarthatják a jogot, hogy saját területükön meghatározhassák az energiaforrások kereskedelmi hozzáférését és kinyerését, valamint az ehhez kapcsolódó díjakat és egyéb pénzügyi kifizetéseket. A fenntartható fejlődés elveit elismerve az ECT a nemzetközi környezetvédelmi megállapodásokban foglalt kötelezettségek figyelembevételét, valamint az energiaszektor káros környezeti hatásainak csökkentését tűzte ki célul. Így a részes államok ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy energiapolitikájuk kialakítása során környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek. Emellett környezetbarát és energiahatékony technológiák alkalmazását szorgalmazzák. Továbbá vállalták a befektetések környezeti hatásainak folyamatos felülvizsgálatát.

Az ECT vitarendezési klauzulájának problémája

Az energia iránti globális igény folyamatosan növekszik. A fokozódó energiaszükséglet kielégítése érdekében szükség van külföldi befektetésekre. Különösképpen azokban az országokban, ahol nem áll rendelkezésre elegendő tőke az energiaforrások feltárásához és innovációjához. E befektetések ösztönzéséhez nélkülözhetetlen a szilárd és átlátható jogi szabályrendszer. Az ECT többek között ezt a kiszámítható és stabil befektetési környezetet hivatott létrehozni. Ennek érdekében az ECT szabályozza, hogy mi történik akkor, ha egy külföldi befektető befektetését valamilyen gazdasági hátrány éri egy ECT-t aláíró országban. Az adott állam nemzeti bíróságához fordulásának lehetősége mellett, az egyezmény tartalmaz egy választottbírósági klauzulát. Ezáltal egy alternatív vitarendezési módot, a befektetők és az államok közötti beruházásvédelmi választottbírósági eljárást (Investor-State Dispute Settlement, ISDS) biztosít a befektető számára.

A választottbírósági klauzulának azért van jelentősége az ECT-ben, mert egy független vitarendezési megoldást nyújt, mely ösztönző erővel hat a külföldi befektetők számára. Mivel nem csak az esetlegesen jogsértést elkövető állam nemzeti bírósága járhat el a jogvitában.  Az ECT esetében ezekben a befektető és állam között meghúzódó vitákban a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID, International Centre for Settlement of Investment Disputes), egyedüli választottbíró vagy az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának Választottbírósági Szabályzata szerint létrehozott ad hoc választottbíróság járhat el. Továbbá jogosult még eljárni a Stockholmi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági Intézete is. A nemzeti bírósági eljárások kapcsán a külföldi befektetők számos kritikával élnek. Fenntartásuk van azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti bíróságok eljárása lassabb, illetve az ítéletüket a nemzeti érdekek figyelembevételével hozzák meg. További gyakori kritika a befektetők részéről, hogy a kártérítés meghatározásakor nem kerül számításba a külföldi befektető kimaradt jövedelme. Ezzel szemben a választottbíróságok nagyobb autonómiát biztosítanak a felek számára. Mivel a felek – az adott választottbíróság szabályzatával összhangban – akár az eljárási szabályok kialakításában is részt vehetnek. Továbbá az eljáró bírók kiválasztására is lehetőségük van. Ezen felül gyorsabb eljárást ígérnek a nemzeti bíróságoknál, valamint bizalmas jellegük is van, hiszen eljárásaik nem nyilvánosak. Ennek okán az üzleti titkok védelmének biztosítása nagyobb. Látható tehát, hogy az ECT választottbírósági klauzulája a hatékony jogvédelmet hivatott megteremteni azáltal, hogy több vitarendezési módot, köztük a választottbírósághoz fordulás lehetőségét is biztosítja.

Az új évszázad azonban új irányzatokat és kihívásokat hozott magával. A környezetszennyezés, a klímaváltozás és a fenntarthatósági problémák átalakították a globális célokat. A Párizsi Megállapodás elfogadása óta megnövekedtek az ECT választottbírósági ügyei. A két egyezmény közötti ellentétek a leghangsúlyosabban azonban pont a választottbírósági vitarendezés kapcsán élesednek ki. A Párizsi Megállapodással az aláírók vállalták, hogy csökkentik a károsanyag-kibocsátást, amelynek érdekében klímavédelmi célok mentén hozzák meg döntéseiket. Ezt a célt szolgálva csökkentik a környezetszennyező energiaforrások használatát.

Mi történik akkor, ha egy állam annak érdekében hoz meg egy befektető érdekét sértő döntést, hogy csökkentse a környezetszennyezést, valamint klímavédelmi célokat szolgáljon?

Az ECT választottbírósági klauzulája viszont jogalapot biztosít többek között a károsanyagokat kibocsátó befektetőknek is, hogy a befektetésüknek gazdasági hátrányokat okozó államok ellen pert indíthassanak. Még akkor is, ha a Párizsi Megállapodás betartása érdekében hozták meg azokat az állami aktusokat, amelyek a vita tárgyát képezik. Ezen a ponton ütközik ki a legnagyobb érdekellentét a két egyezmény, tehát lényegében a környezetvédelemi és a gazdasági érdekek között. Amennyiben a választottbíróságok a befektetők javára döntenek, a kompenzációt végeredményben az adófizetők fizetik meg. Erre példaként szolgál – számos más ECT alapján megindított választottbírósági eljárás mellett – a később bemutatott Rockhopper kontra Olaszország ügy,[2] valamint az Ascent Resources kontra Szlovénia ICSID eljárás.[3]

Hatalmas port kavart a nemzetközi közösségben, amikor 2020-ban az Egyesült Királyság Ascent Resources nevű energiavállalata az ICSID előtt eljárást indított Szlovénia ellen. Szlovénia a környezetvédők nyomására környezeti hatásvizsgálatot kért a vállalattól mielőtt engedélyt adott volna a projektjére. A projekt során a kelet-szlovéniai Petišovci gázmezőből rétegrepesztéssel együtt járó gázkinyerési munkálatokra került volna sor. A hatásvizsgálatra azért volt szükség, mert a gázmező kritikus vízforrások közelében helyezkedik el, amely jelentős környezetvédelmi és egészségügyi kockázatokkal járhat. A brit vállalat a kérés észszerűtlenségére hivatkozva 120 millió eurós kártérítési igénnyel támadta meg Szlovénia döntését. 2022-ben azonban Szlovénia meghátrált és egy új törvényt fogadott el, amely bár korlátozott esetekben, de lehetővé tette a rétegrepesztéssel járó projekteket. Ezáltal az Ascent Resources vállalatnak is lehetősége nyílhatott a kinyerési projekt megindítására. Környezetvédelmi aktivisták ezrei támadták a döntést és példaként említik arra vonatkozóan, hogy az ECT-t hogyan használják fel a befektetők céljaik elérésére még a környezetvédelmi döntésekkel szemben is.

Megannyi állami döntéshozó, természettudós és környezetvédelmi aktivista elítéli az ISDS mechanizmust és felszólította az országokat az ECT-ből való kilépésre. A fenti jogeset is példaként szolgál a Párizsi Megállapodás célkitűzései és az ECT elvei között megjelenő kollízióra. Az ECT által biztosított választottbírósági döntéshozatal figyelmen kívül hagyja az államok kettős felelősségét. Egyrészt felelősek a környezetvédelmi és közegészségügyi célokért, másrészt felelősek az ECT-ben vállalt garanciák betartásáért is. Az ECT kritikusai szerint a választottbíróságok eljárásuk során kizárólag az utóbbit veszik figyelembe. Ebből adódhat az, hogy számos esetben a károsanyagot-kibocsátó, közegészségügyet veszélyeztető befektetők számára kell több millió eurós kártérítést fizetnie a tagállamoknak. A kritikusok szerint ezzel a környezetvédelmi célkitűzések jövőjét, a Párizsi Megállapodás elveit és az eddig elért eredményeket ássák alá. A választottbírósági eljárás fentiekben említett előnyei a környezetvédők álláspontja szerint az ECT-vel összefüggésben elítélendők. Azzal érvelnek, hogy magán bírák döntenek hatalmas összegű kártérítésekről, nem átlátható eljárási szabályok alapján, amelyek akár ügyenként eltérhetnek egymástól. Arról nem is beszélve, hogy az eljárások nem nyilvánosak. További bírálat, hogy a választottbíróságok által meghatározott kártérítés kiszámítása sokkal kedvezőbb az ECT alapján, mint a hazai jog alapján. A választottbíróságok nem csak a már végrehajtott befektetéseket veszik figyelembe, hanem esetlegesen a nem realizált jövőbeni nyereségeket is. Az ECT-t bírálók szerint az ECT-ből való kilépéssel megszűnhetne a választottbíróságokhoz fordulás joga és a károsanyagot-kibocsátó befektetők védelme. Ez pedig a környezetvédelem és a Párizsi Megállapodás céljait szolgálná.

Az ECT reformok

Az ECT egy meghatározó szerepet betöltő nemzetközi szerződés. Számos nemzetközi szervezet, így a Világbank, a Kereskedelmi Világszervezet és a Nemzetközi Energia Ügynökség is részt vesz megfigyelőként a működésében. A nemzetközi színtér központi jellege ellenére az ECT az elmúlt időszakban rengeteg akadállyal nézett – és jelenleg is néz – szembe, amely az aláíró tagállamok kilépési hullámát indította el. Ahogy a korábbi cikkben kifejtésre került, 2016-ban Olaszország volt az első ország, amely a kilépés mellett döntött. Az olasz államot közvetlenül a kilépése után nem követte más ország. Egyértelművé vált azonban, hogy a kilépési folyamat megállítása érdekében szükség van az ECT szövegének módosítására, hogy az megfeleljen az új század kihívásainak. 2017-ben az Energia Charta Konferencián a tagállamok megállapodtak az ECT modernizációs folyamatának megindításáról. 2019-ben a Konferencia létrehozott egy elnökből és négy alelnökből álló ECT modernizációs csoportot, amely az ECT tagországok delegációs csoportjával konzultálva kezdte meg működését. 2022. június 24-én 15 tárgyalási fordulót követően lezárultak a modernizációs folyamatról szóló tárgyalások és elkészült a reformok szövegtervezete. Az előterjesztett reformtervezet az ECT beruházó-tagállam vitarendezési eljárások köréből kizárná az új fosszilis tüzelőanyaggal kapcsolatos beruházásvédelmi vitákat, elvéve a választottbíróságokhoz fordulás jogát ezen befektetőktől.

A befektetői oldalt vizsgálva fontos kiemelni, hogy a befektetők az ECT tagállamokban meghozott befektetési döntéseik meghozatalakor a választottbíróságokhoz fordulás lehetőségét is figyelembe vették. Felmerül tehát a kérdés, hogy mennyire korrekt az említett nyersanyagokkal foglalkozó befektetőkkel szemben az, hogy hirtelen elveszíthetik arra vonatkozó jogukat, hogy befektetéseik védelme érdekében nemzetközi választottbíróságokhoz fordulhatnak. A gazdasági szempontok meghozatala mellett a jogi környezet és a kiszámíthatóság ugyanolyan fontos egy adott országban történő befektetés megvalósítása során. Erre megoldást nyújtva az ECT modernizációs csoportja a fosszilis-tüzelőanyagokkal kapcsolatos befektetések védelmét fokozatosan számolná fel. A már meglévő befektetésekkel kapcsolatosan – egyfajta megszüntetési záradékként funkcionálva – 10 évig még lehetőséget biztosítana a választottbírósági eljárások megindítására. A környezetvédelmi aktivisták viszont a 10 éves átmenetet „zöldre mosásként” ítélték meg.

Meghatározó módosítás a tervezet szövegében az, hogy egy adott térségi gazdasági integrációs szervezethez (REIO, regional economic integration organisation) tartozó állam befektetője nem indíthat beruházásvédelmi eljárást egy azonos térségi gazdasági integrációs szervezethez tartozó tagállammal szemben. Jelenleg az egyedüli térségi gazdasági integrációs szervezet az ECT-ben az EU. Ennek a módosításnak azért van nagy jelentősége, mert ezáltal az EU befektetési politikájával harmonikusabb viszonyba tud kerülni az ECT. Az Európai Unió Bíróságának Achmea-ítélete[4] 2018-ban a tagállamok közötti kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények (intra-EU BIT-ek) választottbírósági klauzuláit az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélte. Az Achmea-ítélet egy olyan folyamatot indított el, amely az EU beruházásvédelmi politikáját új irányba fordította. Ennek következtében az EU tagállamainak döntő többsége 2020-ban egy multilaterális megállapodást kötött, amely során megszűntették a legtöbb egymás között fennálló kétoldalú beruházásvédelmi egyezményt[5]. Ebben a multilaterális megállapodásban kitértek az ECT-re vonatkozó kérdéskörre is. Rögzítették, hogy az ECT-ről szóló tárgyalásokat a későbbiekre halasztják, mivel az ECT nem egy EU tagállamok között fennálló kétoldalú beruházásvédelmi egyezmény, megengedve ezzel azt, hogy az ECT-vel kapcsolatos EU-n belüli választottbírósági vitarendezés továbbra is lehetséges legyen a befektetők számára. 2021-ben azonban az Európai Unió Bírósága az ECT-vel kapcsolatos Moldovai Köztársaság kontra Komstroy LLC ügyben[6] meghozott ítéletében kimondta, hogy az ECT vitarendezési klauzulája nem alkalmazható egy EU tagállam befektetője és egy EU tagállam között.

A reformtervezetnek tehát amiatt volt kiemelkedő jelentősége, mivel azon EU tagállamok egyezményben maradásának egyik eszköze lehetett volna, akik nem jelentették be az ECT-ből való kilépésüket. Erre azonban nem került sor, mivel a kilépő államok a Párizsi Megállapodás elveinek betartásához nem tartották elegendőnek az ECT modernizált szövegtervezetét, kiemelve a 10 éves átmenet és a választottbírósági klauzula további alkalmazásának problémáját. Az EU Parlamentje 2022. november 21-én felszólította az Európai Bizottságot, hogy a novemberi konferencián az ECT modernizált tervezetének elfogadása során azt figyelembe véve járjon el, hogy az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának számos tagállama nem támogatja az elfogadást. Emiatt az EU nem tudott egységes álláspontot képviselni a konferencián és a szövegtervezet elfogadásáról szóló konferenciát 2023. áprilisára helyezték át.

2022. november 24-én, miután a modernizációs szöveg elfogadására nem került sor, az Európai Parlament közzétette az ECT-vel kapcsolatos állásfoglalását. Az állásfoglalásban felszólította az Európai Bizottságot, hogy kezdje meg az ECT-ből való összehangolt kilépést, valamint indítsa el egy olyan tagállamok közötti megállapodás előkészítését, amely kizárja a megszüntetési záradék alkalmazását a kilépő felek között. Álláspontja szerint a korszerűsítésről szóló szövegtervezet nem elegendő a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségekkel való összhang megteremtéséhez, mivel az továbbra is védi a fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó befektetéseket. Ez pedig továbbra is az EU éghajlat-politikáját ásná alá. Továbbá az ECT viták 70%-a EU-n belüli választottbírósági ügy, amelyek teljes mértékben ellentétben állnak az EU-n belüli befektetési politikával. Az EU tehát a tagállamok és befektetőik közötti választottbírósági vitarendezést kívánja megszüntetni.

Választottbírósági eljárások egy kilépett tagállam ellen? – a sunset klauzula kérdésköre

A megszüntetési záradékként funkcionáló ún. sunset klauzula meghatározó szerepet tölt be az egyezményből való kilépés kapcsán. Ennek keretében, amennyiben egy tagállam felmondja az ECT-t, annak rendelkezéseit további 20 éven keresztül alkalmaznia kell. Ez vonatkozik a területén eszközölt befektetésekre vagy a saját befektetői által külföldön létesített befektetésekre is. Tehát 20 éven keresztül tiszteletben kell tartania az ECT-ben meghatározott elveket és 20 éven keresztül továbbra is indulhat ellene választottbírósági eljárás.

Ezt a rendelkezést egy konkrét ügyben alkalmazták is. 2017-ben ugyan Olaszország már nem volt tagja az ECT-nek, a Rockhopper nevű brit olaj- és gázipari vállalat választottbírósági eljárást kezdeményezett az olasz állam ellen. Az ügy jogalapja egy 2015-ös határozat volt, amely értelmében Olaszország betiltotta az olaj-és gázprojekteket az Ombrina Mare olajmezőn a parttól számított 12 tengeri mérföldön belül. A határozat a közérdek figyelembe vétele érdekében, környezetvédelmi okokból és a lakosság nyomására született meg. A Rockhopper arra hivatkozott, hogy a határozat ellentétes az ECT-ben foglalt kötelezettségekkel. Bár Olaszország ekkor már nem volt tagja az egyezménynek, a sunset klauzula segítségével a Rockhopper továbbra is a választottbírósághoz fordulhatott az ECT-re való hivatkozással. Az ügyben eljáró ICSID választottbíróság 2022. augusztus 24-én ítéletében elmarasztalta az olasz államot és 190 millió euró összegű kártérítés megfizetésére kötelezte. Az ítéletet számos kritika érte környezetvédelmi aktivisták és állami döntéshozók körében. Számítások szerint a kártérítés összege a Rockhopper kezdeti befektetésének kilencszerese volt. A környezetvédők szerint az összeg irreális egy olyan állami aktus meghozatala miatt, amely a lakosság védelme érdekében született meg. Továbbá az állami döntéshozók tartanak attól, hogy az ítélet további ügyek lavináját indíthatja meg ezen kimenetelen felbátorodva.

2022. november 3-án az ECT Titkársága egy a sunset klauzuláról szóló közleményt hozott nyilvánosságra. A Titkárság hivatkozott a szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény 62. cikkére, amely szerint egy szerződés megkötésekor fennállt körülmények előre nem látható megváltozása esetén nem lehet a szerződés megszűnésére vagy kilépésére hivatkozni. Ez alól kivételt képez azonban, ha a szerződés megkötésekor fennállt körülmény lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy az aláírók kötelező hatályúként ismerjék el magukra nézve a szerződést. Kivételt képez az is, ha a változás gyökeresen megváltoztatta a szerződés alapján még teljesítendő kötelezettségek mértékét. Az ECT Titkársága közleményében azt írta, hogy amennyiben egy tagország ki kíván lépni az egyezményből, bizonyítania kell ezen indokokat, valamint figyelembe kell vennie a sunset klauzulát. Hivatkozott továbbá a Nemzetközi Bíróság korábbi, a Gabčíkovo-Nagymaros ügyben hozott ítéletére is, amelyben kimondták, hogy a környezetvédelmi innovációk és a környezetvédelmi jog új fejleményei nem számítanak előre nem látható körülményeknek. Az ECT Titkárságának e közleménye azt sugallja, hogy az egyezményt elhagyó országok kilépési indokával nem ért egyet, valamint véleménye szerint a klauzulát a tagállamoknak továbbra is tiszteletben kell tartaniuk. Ez alól tehát a közlemény alapján feltehetőleg nem várható feloldás.

A megszüntetési záradékkal kapcsolatban alapvetően két meglehetősen ellentétes álláspont ismert. Egyrészt a sunset klauzula az ECT lényeges eleme, szerződésbe foglalásának célja az volt, hogy a szerződés elveit a megszűnés után is érvényben tartsák. Az ECT-t aláíró államok az egyezmény aláírásakor vállalták a megszüntetési záradékot is. Az ICSID bírósága az UP (korábban Le Chèque Déjeuner) és C.D Holding Internationale kontra Magyarország ügyben is ezt az álláspontot erősíti.[7] Az ítélet szerint az államok nem mentesülhetnek a megszüntetési záradék alkalmazása alól azután, hogy felbontottak egy egyezményt, hiszen az egyezmény megkötésével magát a megszüntetési záradékot is elfogadták. A megszüntetési záradék semmissé tétele kétségbe vonja továbbá a jogbiztonság érvényesülését is. Befektetők ezrei hozták meg befektetési döntéseiket az ECT által nyújtott transzparens védelmi rendszerben bízva. Amennyiben a megszüntetési záradékot a kilépő államok figyelmen kívül hagyják az a következetesség hiányával és az instabil befektetési környezettel járhat együtt.

Azonban a klímaváltozás minden eddigi globális problémánál sürgetőbbnek bizonyul. A károsanyagokat kibocsátó befektetők védelme anomáliát eredményez olyan állami aktusokkal szemben, amelyek a zöld átállás és az igazságos átmenet jegyében kerültek bevezetésre. Egyes jogászok véleménye szerint az államok az ECT létrehozói és alanyai, az ő döntésük az egyezmény felbontása. Az LSG Building Solutions GmbH és mások kontra Románia ügyben[8] az ICSID választottbírói panel is elismerte, hogy az államok a szerződések urai, azaz jogukban áll azokat felmondani. Amint ezt ténylegesen megteszik, az ECT szabályainak és az 1969. évi bécsi egyezménynek megfelelve a választottbíróságoknak kötelességük azt figyelembe venni döntéshozataluknál. A választottbíróság kimondta azonban azt is, hogy nem fogadja el az államok olyan külön megállapodásait, amelyeket arra használnak, hogy a nemzetközi jognak megfelelő kötelezettségeik teljesítése alól mentesüljenek, mivel ezek alapjaiban a nemzetközi jogba és a rule of law elveibe ütköznek.

Mit hoz a jövő?

Világszerte környezetvédelmi aktivisták tömegei kampányolnak amellett, hogy minél több ország lépjen ki az ECT-ből, ezáltal hozzájárulva a Párizsi Megállapodás céljainak teljesüléséhez. A sunset klauzula azonban potenciálisan továbbra is 20 éven keresztül lehetőséget biztosít arra, hogy a befektetők választottbírósági eljárásokat indítsanak ECT tagállamokkal szemben. Az ECT nagyszámú és eltérő állásponttal rendelkező tagállamainak érdekeit összehangolni szinte lehetetlen. Az EU Parlament az ECT szövegének modernizálása ellenére is összehangolt kilépést és a sunset klauzula megszüntetését kívánja érvényesíteni, azonban ennek elfogadásához számos jogi és gazdasági tényezőt figyelembe kell venni.

Ezzel szemben vannak olyan országok, akik a status quo fenntartásában érdekeltek. Japán ellen nem indult még ISDS eljárás az ECT alapján, valamint a japán befektetők még mindig építenek széntüzelésű erőműveket más országokban. Ezek az államok azonban teljesen eltérő érdekek mentén tárgyalnak az ECT kapcsán, mint az azt elhagyni kívánó EU tagállamok.

Az ECT további sorsa tehát még bizonytalan és csakis a jövőbeli politikai alkuk fényében fog eldőlni. Mérlegelni kell azonban, hogy mi forog kockán. Az ECT az energiaágazat egyik legmeghatározóbb megállapodása, amelyben az EU tagállamai döntő többségben vannak jelen, így az egyezmény elhagyása komoly következményekkel járhat az energiaszektorban az EU pozíciójára nézve. Azonban fontos megjegyezni, hogy a Párizsi Megállapodásban vállalt kötelezettségek és az ECT közötti kollízió árát a környezet fizetheti meg. Így az új évszázadnak és új kihívásoknak megfelelve új megoldásokra van szükség az energia területén.

Ez a cikk az Arsboni 2022. őszi gyakornoki programjának keretében készült.